Kettészakadt az ország: sokfelé már kifehéredett a táj, Budapesten megdőlt a szélrekord
A hétvégétől visszatérnek az éjszakai mínuszok is.
A főpolgármester feleslegesnek tartja a látványos, de a tartalom szempontjából semmitmondó elsötítéseket.
Tarlós István arra reagált az MTI-nek, hogy az MSZP és az MSZDP nyílt levélben kérte: vasárnap a holokauszt nemzetközi emléknapján kapcsoltassa le a Parlament és a Hősök tere díszkivilágítását. Horváth Csaba, az MSZP alelnöke, fővárosi frakcióvezetője és Schmuck Andor, az MSZDP elnöke levelükben emlékeztetnek arra, hogy a római Colosseum is elsötétül, a város és a Római Zsidó Közösség a Jobbik antiszemita kijelentései ellen tiltakozik. A főpolgármester hangsúlyozta: Magyarország, és ezen belül Budapest álláspontja egyértelmű az említett kérdéskörben. Úgy vélte: mindezt sem Izrael állam korábbi, sem jelenlegi nagykövete nem vitatja. A főpolgármester jelezte: megválasztása után elsők közt Jonah Metzger izraeli főrabbi meghívásának tett eleget.
A Parlament és a Hősök tere díszkivilágításának lekapcsolására felszólító megkeresésekkel kapcsolatban hangsúlyozta: Budapestnek ma inkább nyugalomra van szüksége, „semmint állandó feszültségkeltésre vagy mások örökös utánzására, még a formális gesztusok módjában is”. Mint írta, „nem adtunk okot arra, hogy naponta bizonygassuk, mivel nem értünk egyet”. A városvezető feleslegesnek nevezte a látványos, de a tartalom szempontjából semmitmondó elsötétítéseket. Hozzátette: nem ilyeneken múlik sem az értékrend, sem az emberi érzések.